Több, mint 200.000 magyar vesztette a Don-kanyarnál az életét.
Szinte nincs család, akinek az életét ne érintette volna…
Magyarország csatlakozott Németországhoz és Olaszországhoz az Oroszország elleni harcban annak reményében, hogy egy rövid háború után Euròpa területét újra felosszák és így van esély az elcsatolt területek visszaszerzésére.
1942. januárjára kiderül, hogy a magyaroknak a hadszíntéren is csatlakozikniuk kell a háborùba a szövetség okán, ami teljesen váratlanul éri akkor a magyarokat.
Ezàltal megalakult a 2. magyar honvéd hadsereg, mely elindult a frontra 1942 tavaszán, bár azt sem tudták hová vezénylik őket pontosan.
1942.06.28-kán megindultak a hadműveletek a Don kanyarnál. Ennek a napnak üzenete az egymással való együttműködés volt. A megoldást pedig az egymás szabadságának megadásán keresztül érhették volna el. Ma már tudjuk, hogy ez nem sikerült.
A doni 1.harcvonalban szolgàlòk a tél közeledtével megkezdték a felkészülést a télre. Azonban sem felszereltségük ,sem élelmiszerellátásuk nem volt megfelelő a kemény télre és a támadásokra. Mindez 1943.01.12-én vált végzetessé, amikor is a szovjet áttörés elindult, ami csak egy nagy erejű felderítő vállalkozásnak indult. Ezen nap üzenete nem más, mint az önérvényesítés. Amikor egyensúlyt kellene kialakítani a között, ami nekem fontos, de megtartva az együttműködést. Ha ezt alacsonyabb szinten éli meg valaki, akkor nem ismeri fel az élet értékességét és inkább egy egoisztikus hozzáállást ad. Hát ezen a napon indult meg ez a felderítés, mely végzetes lett azon kimerült, hiányos felszereléssel bírò magyar csapatnak ott a Don folyó partján..
János Gusztáv végül 1943.01.17-kén rendeli el csak a kivonulást, ami a felelősségvállalás napja, nem csak másokért, hanem magamért is felelősséget vállalok. Valószínű akkor érezhette meg azt, hogy ez az ő felelőssége és nem várhat tovább.
A magyar 2.hadsereg végleges visszavonását azonban csak 1943.03.05. engedélyezték véglegesen, ami pedig az áldozati szerep letételének napja, amikor vègre lehet úgy, ahogy én szeretném. Habár ez még egy hosszan tartó útnak csak az elejét jelentette a túlélők számára, hiszen még ez is egy rettentő megerőltető, dermesztő hidegben megtett több 100km-es gyaloglást jelentett a megmaradtaknak, ami alatt még nagyon sok túlélő mégis életét vesztette.
Becslések szerint 28.000-re tehető a hadifogságba esők, 50.000 halottak, legalább 50.000-re a sebesültek száma ès még ki tudja hányan vesztették életüket az embertelen körülmények közötti hazaùton. Összesen körülbelül 3-4 ezren élhették túl végül és térhettek haza a családjaikhoz.
“A halottaink emléke jelzi, hogy miként látunk önmagunkban, miként látjuk a mùltunkat és a múltunkbòl képesek leszünk-e egy olyan jelent építeni, ahol emlékezünk azokra, akik már nem lehetnek velünk.”
Emlékül az én Dédpapám, Szécsi Imre emlékére