Félelmeink vs. És akkor mi van?
Félelmeink vs. És akkor mi van?
Apa! Anya! Egy szörny van a szekrényemben! Szalad át gyermekünk az éjjel közepén…
Mi a helyes?
Ha azt mondjuk neki, hogy ugyan már, szörnyek nem léteznek…
Ilyenkor megerősítjük benne, hogy butaságnak gondoljuk a félelmeit, rosszabb esetben még vissza is küldjük a „szörnyekhez”, magára hagyva a félelmeivel.
Vagy mondhatjuk azt is, hogy gyere, együtt visszatértünk, megnézzük a szekrényedben, az ágy alatt és ha megtaláljuk elkergetjük, mert erősek vagyunk együtt! És ha netalántán az egyik vissza merészkedik hozzád, akkor én itt leszek Neked és számíthatsz rám! Ezzel megértetjük vele, hogy meghallgatjuk a félelmeit és itt vagyunk neki a bajban.
Ez felnőtt korunkban sincs másképp a félelmeinkkel, csak ekkor már nem szaladunk általában Anyuhoz és Apuhoz, hanem nagy valószínűséggel megtartjuk magunknak ezeket. Nem beszélünk róla senkinek, mert ugye nem akarunk senkit terhelni vele, meg egyébként is, ha nem beszélünk róla, akkor nincsen.
Ha felismerjük a félelmeink és kimondjuk őket, akár csak saját magunknak, akkor megtettük az első lépést afelé, hogy le is győzzük. Erre több megoldás létezik, ezek közül emelnék ki párat:
Az egyik megoldás, hogy megpróbáljuk az adott helyzetben, vagy félelemben meglátni azt, amit tanulhatunk belőle, ami hozzá tesz az életünkhöz. Ha ezt a technikát választjuk, hamarosan szinte játszani fogunk a problémával és már nem fogunk rá negatívan gondolni, sokkal inkább kihívásnak fogjuk megélni.
A másik módszert nagyon szeretem, de ahhoz már tényleg kell egyfajta játékos felfogás és a problémának igencsak el kell már hatalmasodnia ahhoz, hogy végig tudjuk ezt vezetni.. tegyük fel a kérdést: „És akkor mi van?”. Megpróbálom egy konkrét példával bemutatni, de mint mondtam, ez igazán akkor működik, ha tényleg nyakig vagy a szarban..
> Az a baj, hogy ki fognak rúgni a kunkahelyemről…
> És akkor mi van?
> Hát akkor nem lesz pénzem…
> És akkor mi van?
> Hát akkor nem tudom megvenni a táskát amit olyan rég óta szeretnék…
> És akkor mi van?
> Nem lesz mit ennem sem…
> És akkor mi van?
Sokáig lehet folytatni az „És akkor mi van?” kérdéssorozatot, de általában öt percnél tovább senki nem bírja. Miért?
Az egyik, mert rájönnek, hogy azon nem kell aggódnunk, ami még nem történt meg.
A másik pedig az, hogy egyszerűbb a megoldásra fókuszálni, mint kitalálni egy félelmet, amire csak az lesz a válasz, hogy „És akkor mi van?”.
Természetesen számos módszer létezik még a félelmeink feltárására és megoldására, mi pedig nagyon szívesen segítünk Nektek ezekben!
Onmagunk.melyen@gmail.com
Miki