Az elcserélt műszak..

Az elcserélt műszak…
Bizony amikor az ember mindig másoknak segít, néha megfeledkezik magáról.. így volt ez velem is ebben a rövid történetben…![]()
Az ugye nem titok, hogy az Önmagunk mélyén (egyelőre) nem a főállásom, tehát nálam is az a helyzet, hogy van az a nagy szürke épület, ahova azért érdemes néha bejárni, ha enni akar az ember..
Na most ugye lett volna egy műszakom áprilisban ahol előtte is meg utána is 3 nap szabadnapom van, csak az az egy rondítja el ott középen a képet. Gondoltam elcserélem egy másikra és akkor talán sikerül egy hetet a családommal töltenem..
Akármilyen hihetetlen, de 50 kollégámból egyikükkel sem tudtam cserélni és állítólag nem azért mert nem szeretnek vagy ilyesmi, hanem egyszerűen nem jön ki úgy, vagy dolguk van, stb. ![]()
És minap jött az ötlet: akkor most erre ingázok. Úgy is tettem, ismét egy kb. 5 perces munkáról beszélünk, ahol egy pár dolgot be kellett töltenem mint például megértés, vagy hajlandóság, illetve itt is alkalmaztam a rezgésszint megemelését.![]()
Másnap odajött hozzám az egyik kollégám és azt mondta hogy szerene velem elcserélni egy műszakját, de csak egyetlen egy nap van, ahol vissza tudná adni a cserét. Mit gondoltok melyik nap volt az?![]()
Onmagunk.melyen@gmail.com
Miki